Minden szezonban vannak jópáran, akik azzal keresnek meg, hogy megvan ugyan a Hajóvezetői Engedélyük, de igazából rutinjuk nincsen.
Nem mernének egyedül elvinni egy hajót, amiben már kényelmesen elférnek a családjukkal, vagy a barátaikkal.
Való igaz, hogy általában lényegesen kisebb és könnyebb hajókon szerzik meg az emberek a „papírt”, mint amivel utána majd szívesen vitorláznának, akár úgy, hogy kibérlik azt, akár úgy, hogy veszek egyet maguknak.
Ezért is indítottuk el évekkel ezelőtt a MANŐVER TRÉNING névre keresztelt nagyhajós gyakorlati vitorlás oktatásunkat felnőtteknek.
Olyan felnőtteknek csináljuk ezt egyénileg és személyre szabottan, akiknek már a „zsebükben van a Hajóvezetői Engedélyük”.
Tamás is így talált meg minket és egy 2×2 napos intenzív oktatást választott, ahova elhozta a párját is.
Mindketten nagyon élvezték a 4 napot és sokat tanultak mind a kikötői manőverekkel kapcsolatban, mind pedig a nyílt vízi dolgokról, hogy lehet biztonságosan hajózni. A 4 nap alatt mindenféle szélben volt részünk a Bft skálán 1-5-ig. Ez is a lényege ennek, hogy minden körülmények között gyűjtsön tapasztalatot a tanuló.
A kidolgozott és felépített tematikán szépen végigmegyünk és ez igencsak hasznos nekik, aminek a végére szépen összeállnak a dolgok.
Érzik és tudják a különbséget az 1 és a 4 tonnás hajó között, valamint a 6 m-es és a 10 m-es hajó között. Nagyon nem mindegy!
A tavaszi és az őszi időszak talán a legjobb ezekre a programokra, de mindig összeegyeztetjük úgy, hogy megfelelő legyen.
Találkozunk a weboldalon legyegyeztetett időpontban Füreden és irány a MAGYAR TENGER!
Töltsd ki a weboldalon a Kapcsolati űrlapot és küldjük a részleteket: https://extrembalaton.hu/vitorlas-oktatas/
Szlogenünk: Élményeket gyűjtsünk, ne tárgyakat! – az ilyenkor különösen megállja a helyét…
JELENTKEZNI TUDSZ
Magánszemélyként: https://extrembalaton.hu/vitorlas-oktatas/
oldal alján kitöltött KAPCSOLATI ŰRLAPON tudsz.
Mi ezt követően egy részletes ajánlatot/árat küldünk, valamint a FOGLALÓ utalásához szükséges számlaszámunkat.