Minden szezon végén eljön az a szomorú pillanat, amikor már nem mehetünk többet vitorlázni a Balatonon abban az évben…

Ez tényleg nem könnyű, de ilyenkor az a feladatunk a szomorkodás helyett, vagy mellett, hogy a vitorláshajóinkon minden olyan karbantartási és egyéb feladatokat elvégezzünk, ami ahhoz szükséges, hogy biztonságosan kibírják a telet és majd az új szezont hibátlan állapotban indíthassuk tavasszal.

Minden vitorlázó, aki ráadásul gyerekkora óta műveli ezt a sportot, pontosan tudja, hogy milyen fontos része ez is az évnek. Kipakolni mindent a hajókból, kitörölni, kitakarítani, vitorlákat leszedni róla és zárt, száraz helyre vinni a télre. Az akkumulátorokat is kivenni és egy „csepptöltőre” tenni, ami folyamatos töltést biztosít és nem engedi tönkremenni az akksikat. A tartályokból a vizet és a gázolajat kiszívni és minden csövet vízteleníteni, nehogy valami elfagyjon. A megfelelő méretű és anyagú téli takaró ponyva felhelyezése is rendkívül fontos, hogy se a szél, se a hó ne tegyen kárt a hajóban a tél folyamán.

A tárolás egyik fajtája a „Parti tárolás”, ami daruzást követően a hajó aljának gőzborotválása után egy ún. tároló kocsira kerül és azon történik meg a ponyvázás, mint pl. az Alexandra esetében a balatonfüredi hajógyár kikötőjében.

A tárolás másik fajtája a „Vízi tárolás”, amikor a hajó aljának legőzborotválását követően, a hajó visszakerül a vízbe és a megfelelő téliesítési munkálatokat követően, ott kerül rá a ponyva. Ezt csináltuk a Karolinával. Ez még csak 4-5 kikötőben oldható meg a Balatonon, hiszen itt a hajó körül a víz keringetését egy szivattyú segítségével meg kell oldani, nehogy befagyjon a télen a víz és megnyomja a hajót.

VÁRJUK A TAVASZT!

Addig síelünk és pihenünk is egy kicsit…

www.privatsioktatas.hu
www.sioktatasepleny.hu
www.sioktatasausztria.hu

2018. április 1-jén már BIZTOSAN ISMÉT VITORLÁZUNK! Te is velünk tartasz majd?